Spider Mentőcsoport-Feltétlen engedelmesség és feltétlen szeretet

Feltétlen engedelmesség és feltétlen szeretet – A miskolci speciális mentők gyakorlatán jártunk

Lehoczki László vezetésével létrehozott Miskolci Hold utcai kiképzőpálya

2020. November 22. Forrás: Szigeti Hajni magyarnemzet.hu

A Spider Mentőcsoport tagjai azonnal ismerősek lesznek, ha elárulom, hogy velük dolgozott a legendás mentőkutya, Mancs, aki például egy török földrengésnél a katasztrófa után nyolcvankét órával egy életben lévő kislányt talált a romok között. Meglepő lehet viszont az a tény, hogy a csapat tagjai mind önkéntesek, azaz mentési és felderítési tevékenységüket a szabadidejükben végzik.

Azt játsszuk, hogy a romok alá szorultam, Mirának és Hope-nak, a két németjuhásznak pedig meg kell keresnie. A Miskolci Speciális Felderítő- és Mentőcsoport gyakorlópályáján van hova elbújni. Választhatok, hogy a kilences, a nyolcas vagy a hetes erősségű földrengés által lerombolt „városrészben” szeretnék-e elrejtőzni, az imitált romok egymás mellett sorakoznak. A sziklákkal kevert, „beomlott” vasbeton elemek, a betört ablaküvegekkel, összetört bútorokkal borított téglahegyek remek búvóhelyek – szép feladat még bemászni is közéjük. És ez csupán a felszín. A föld alatt több, kútgyűrűkből kirakott alagút, illetve üregek is biztosítják a gyakorlás lehetőségét, a kutyák orrának fejlesztését.
Mirának és Hope-nak nincs nehéz dolga velem, miután megkapják a feladatot („Személyt keresd!”), pár pillanat múlva már közvetlenül a fülem mellett ugatnak. Jelzik, hogy találtak valakit, aki természetellenes testhelyzetben várakozik, valószínűleg sebesült.
„Gyönyörű!” – kapják a dicséret, jutalomfalat nincs. Egyrészt mert a jó szó mindig kéznél van, másrészt mert ezek a kutyák a gazda elismeréséért és a saját örömükért dolgoznak. Ahogy a mentőcsapat jelen lévő tagjai mesélik, már amikor meglátják rajtuk a mentéseknél használt egyenruhát, érzik, hogy feladat van, izgatottá válnak. Náluk minden kutya addig dolgozik, amíg fizikailag megfelelő állapotban van, és szereti is a munkát – ennek örömét hagyják, hogy minél tovább kiélvezzék.

Kutya a háton

Ma Lehoczki Lászlót, Binda Nikolettát és Orbán Gergőt láthatjuk gyakorlás közben, egyébként az 1996 óta működő mentőcsoport jelenleg tizenöt tagból áll. László régi motoros, az ő kutyája volt Mancs is, aki világhírűvé tette a miskolci csapatot. Egyedülálló módon Mancs még életében szobrot kapott a városban – tudjuk meg –, Lászlóék ma is meglátogatják az emlékhelyet, hiszen Mancs napra pontosan tizennégy éve aludt el örökre.
De vissza a gyakorlópályára, Orbán Gergő, aki civilben villamosmérnök, épp azt mutatja, hogyan viszi a hátán egy speciális hám segítségével Mirát.
– Ha létrán kell felmászni valahova, akkor muszáj a hátunkra kapnunk az állatot – magyarázza. – De akkor is inkább visszük, amikor szilánkos, törmelékes a talaj, vagy ha – például egy lavinánál, magas hóban – nem szeretnénk, hogy kifáradjon, mielőtt a helyszínre érünk. Amikor ugyanis a kutya fáradt, liheg, és az orrán csak húszszázaléknyi levegőt vesz. Ha viszont kipihent, a levegő száz százalékát az orrán veszi, így sokkal jobban tudja hasznosítani a szaglását.
Gergő először csak egy alap engedelmességi vizsgát akart letenni Mirával, emiatt kereste meg Lászlóékat, de „megfertőzte” a csoport munkája. Persze, tesztelni kellett őt is, ahogy mindenkit, bírja-e a rá váró feladatokat. Például a próbaidős kiképzés során proszektúrai gyakorlaton is részt kell venniük a mentőcsoportba jelentkezőknek.

Nő a csapatban

A csoport hosszú történelme során keresett már elkóborolt, eltűnt gyerekeket, felnőtteket; kútból, tavakból, folyóvizekből emelt ki személyeket, gépjárműveket, tárgyakat. Rendkívüli időjárási helyzetekben (árvíz, földcsuszamlás, hó- és sárlavina) nyújtott segítséget a rászorulóknak, de elszabadult vadállatok befogásában is részt vett. Előfordult, hogy három percen múlt az élete annak, akire még épp rátaláltak, így sikerült megmenteniük – különlegesen izgalmas munka ez, de erős idegeket is kíván.
Lehoczki László fő- és mellékállásában is az elesetteket segíti, betegszállítóként ma is várják Székesfehérváron, úgyhogy ha végeztünk, rohan tovább.
Binda Nikoletta a nevelt lánya, nyolcéves volt, amikor Laci feleségül vette az anyukáját. Niki a speciális mentők társaságában, itt, a gyakorlópályán nőtt fel. Az egész Spider besegített a házi feladataiba, de a középiskola mellett sem bulizni járt, hanem az első kutyájával, a Mancs vérvonalából származó Negróval jött ide tanulni. Ezért aztán szokatlanul fiatalon mehetett először riasztásra, és bár kicsi volt rá az esély, hogy pont ő találja meg az eltűnt személyt, végül így alakult. Sajnos az illető már halott volt.
– Jól kezeltem a helyzetet – emlékszik vissza Niki –, mert Lacitól akkorra már megtanultam az alapszabályokat. Azért megyünk, hogy megtaláljuk azt, aki elveszett, hiszen a rokonok számára a legrosszabb a bizonytalanság, amikor nem tudják, mi történt, hova lett az, akit szeretnek. Annál nagyobb boldogság persze nincs, mint amikor visszaadhatunk valakit a családjának, de azzal is segítünk, ha megadjuk annak a lehetőségét, hogy eltemethessék a szerettüket, megadhassák neki a végtisztességet. Ezt már tudtam, emellett pedig nagyon örültem a kutyám sikerének, hiszen ez a képzés és az együttműködésünk eredményességét is mutatta.
Nikinek ugyanúgy végig kellett járnia a csapaton belüli szamárlétrát, mint bárki másnak. Sőt a nevelőapja vele talán szigorúbb is volt, mint a fiúkkal. Féléves kisfia születése előtt egy állatorvosi rendelőben dolgozott, illetve rendészeti kutyák képzésében vett részt. Egyedüli nő a csapatban, de ma sem kérdés számára, hogy minden szabadidejét itt tölti, és ahogy a baba engedi, a riasztásokra is újra menni fog – ezt a párja is természetesnek veszi, támogatja.

Nem adták fel

Niki füttyére Nózi, a kis terrier tűnik fel, a lány most vele dolgozik. Apportfával gyakorolnak, azt kell a kutyának – Niki illatát követve – megtalálnia, és visszahoznia.
– A kisebb testű kutyákról sokszor elképzelni sem tudják, milyen hasznosak lehetnek terepen – folytatja –, pedig például romok alatt rekedt, eszméleténél lévő embernek be tudnak vinni rádiót, lámpát, és akár cumisüvegből meg is tudják itatni. Lacinak is volt két welsh terrierje, Csepi és Erős, akik ezt a feladatot végezték a mentéseknél.
Ahogy Niki meséli, gyerekkorában Lászlót szinte sosem látták otthon, annyi helyre hívták a csoportot menteni, élőket és áldozatokat keresni. Mancs talán leghíresebb esete az 1999-es izmiti földrengés, ahol tizenhétezren haltak meg, és rengeteg épület omlott össze vagy rongálódott meg. Huszonegy ország mentőcsapatai érkeztek a helyszínre, de a napok múlásával egyre csökkent az esélye annak, hogy élők kerülhetnének elő a törmelékek alól. A magyar küldöttség azonban nem adta fel, és Mancs nyolcvankét órával a katasztrófa után egy életben lévő kislányt talált a romok között. A hároméves Hatirát más mentőcsapat kutyái nem észlelték, ennek az lehetett az oka, hogy a törmelékek között felette feküdt a halott nagynénje. Hatira egyik veséje ugyan már majdnem leállt, és a kislány ki is száradt, de meg tudták menteni. Felépült, és a következő években rendszeresen találkozott megmentőivel, majd Debrecenben végezte az egyetemet, így hétvégenként gyakran jött át Miskolcra látogatóba.
A Spider tagjai a világ számos nagy természeti katasztrófájánál, egyebek között Egyiptomban, Görögországban, Indiában, Tajvanon, Ecuadorban, Kolumbiában, Indonéziában vagy Venezuelában is kutattak túlélők és áldozatok után. Ilyenkor általában kiválasztják, hogy a csapattagok közül kinek (orvos, alpinista, kutyás…) kellene mennie, majd először helyi kontaktot keresnek, és a mentést irányító szerveknek felajánlják a szakmai segítségüket. A repülőjegyet ők veszik meg, a szállásuk pedig a hátizsákjuk. Ötnapi élelmet mindig visznek magukkal – önmaguk és a kutyák számára is, természetesen. Tíz-tizenöt órás utazás után pedig egyből a terepre mennek, ahol az aggódó rokonok sokszor közelről figyelik feszülten, mikor jelez a kutya. Volt, hogy egy rájuk omló ház alól tíz óra alatt ásták ki magukat. Akkor azért bennük is felmerült a kérdés: mit keresnek itt?

Hope, azaz remény

Lászlóék négy hónapos korától kezdenek felépíteni, kiképezni egy kutyát. A módszer alapja, hogy egy hatéves profi mentőkutya mellé mindig kerül egy kicsi, így egyenesen a mestertől tanulhat. Az ebek feladata nagy vonalakban az, hogy egy jól körülhatárolható, erdős, romos területen jelezzenek, ha nem életszerű helyzetben lévő emberre akadnak. Szagimitáció segítségével halottak keresését is tudják gyakorolni.
Megfigyelik, miként jelez ösztönösen a kutya, és azt erősítik benne, nem kényszerítenek rá egy egységes jelzőrendszert. Például most Hope a befőttesüvegbe rejtett, azemberiorrszámára nem észlelhető szagminta mellé hang nélkül lefekszik, és a fenekét a szaghoz közel teszi. A „mutasd!” vezényszóra lábával jelzi a helyet, amelyet alaposabban szemügyre kell venni. És ez így megy tovább élesben is, amíg az emberek meg nem találják a szag forrását. Ami korántsem egyszerű – sem erdőben, sem folyóparton, sem romok között.
Mancsról derült ki egyébként először, hogy képes víz alatt lévő testek helyét is jelezni – ennek komoly hasznát vette a csapat az itthoni kereséseknél is, hiszen a hétköznapok zömmel hazai terepen játszódnak, és eltévedt, elkóborolt, demens, gondatlan vagy elkeseredett emberek felkutatásával telnek. A mentőcsoport soha nem kér pénzt a segítségért, adományokból tartják fenn magukat, egyre szűkösebb keretből.
– Hope-ban láttam meg azt, ami Mancsban is megvolt – említi László búcsúzóul. – Neki kicsit hosszabb a szőre, de a kisugárzása, a természete is Mancséra emlékeztet. Nálunk a kutya és a gazda szimbiózisban élnek, ha a gazda feláll, a kutya is mozdul vele. A legkülönbözőbb körülmények között is végre kell hajtania a feladatot, ez nem játék, az életért sokszor futunk versenyt az idővel, itt feltétlen engedelmesség szükséges. De a feltétlen szeretet is kölcsönös köztünk.

Fotó: Hajdú D. András